Szórakoztató, görbe tükröket tartó felnőtt színezős könyvek, beszélgessünk, és önsegítő kártyacsomag túlevéssel küzdő személyek számára. Hogy jön ez össze?

Túl azon, hogy mindegyikkel úgy érzem, valamit talán tudhatok adni az erre nyitott és vágyó személyek számára, ami a legfontosabb: úgy gondolom, mindegyik az egyén felelősségvállalását támogatja és erősíti önmaga boldogság/boldogulás-keresésének és megtalálásának folyamatában.

A könyveimről sorjáznak bővebb infók a honlapomon (www.nagykarolin.hu), ezt a szöveget szeretném itt és most egyrészt a valódi beszélgetések, és a napokban született ötletem, valamint az érzelmi evés témájának, ill. a mögötte húzódó tapasztalásoknak, gondolatoknak, megéléseknek szentelni.

A beszélgessünk!-ről

2019-ben részt vettem life coach és gasztro coach képzéseken is (utóbbi még folyamatban). A coaching eszköztárát – amit igen hasznosnak és hatékonynak érzek – egyelőre még csak indirekt módon használom (vagyis még nem coacholok, de a szövegeimben és az „életben”, gondolkodásmódomban fel- és kihasználom a tudást ☺ ). Gyógyult anorexiás/bulimiásként érzem, hogy az ezen állapotokban „eltöltött” közel 20 év tapasztalásait szinte kötelességem is kamatoztatni, és egyre inkább érzem is a hívást erre. Nem pszichológus vagyok, így természetesen nem a klinikai, diagnosztizált problémákkal küzdő személyek segítése a célom, és mivel még gyakorlott coach sem vagyok, ellenben „gyakorló önfejlődésre igényt tartó” annál inkább, és az egyik mondat, amit a leginkább meghallottam, és leginkább a szívemig hatolt ebben az évben az volt , hogy „Váljak azzá, amit látni szeretnék a világban!” . És én igazából és „csak úgy” – a small talk-ot túlhaladottan – beszélgető, egymáshoz kapcsolódó embereket szeretnék látni, mert úgy érzem/látom/tapasztalom, hogy ez napjainkban nagyon hiányzik. Nekem legalábbis. A „csak-úgy-beszélgessünk”. De őszintén és igazán. Csak azért, mert érdekel, hogy ki vagy te. Érdekel, hogy épp mi érdekel téged. Minek örülsz, mi tart vissza, miért nevetsz, miért sírsz, miben hiszel, mi éltet, mi áltat. 

Éppen ezért arra gondoltam, hogy szeretnék 2020-ban (min.) 20 tervezett, de spontán jó beszélgetést (a tapasztalataim, tudásom, időm bevetése mellett ☺ , természetesen ingyen) – azzal (a 20 személlyel), akinek lenne kedve beszélgetni. Ha érintett vagy érzelmi alapú (túl)evésben, ha nem. Ha érdekel, vagy ismersz valakit, akit érdekelhetne, egyeztessünk! hello@nagykarolin.hu (Személyesen Bp-n. Online sem kizárt, de fontos tudni, hogy nem vagyok a technika nagy barátja. Bár igyekszem javítani a kapcsolatunkon 😉 ). 

A kártyákról

A gasztro coach képzés adta lendülettől (is) indíttatva, a saját korábbi tapasztalataimra, megéléseimre alapozva kigondoltam egy – nevezzük úgy – „önsegítő célú kártyacsomagot” túlevéssel küzdő személyek számára, aminek tesztelésére akkor – nagy örömömre – jó pár bátor és nyitott személy vállalkozott, és rendkívül hasznos, építő visszajelzések érkeztek tőlük. Aztán elkapott a nagy könyvírásos/kiadásos hév (is), aminek következményeképpen ez a téma időszakosan háttérbe szorult, a képzést sem fejeztem még teljesen be hivatalosan (egyik első tervem ez 2020-ban, szóval mindjárt ☺), holott továbbra is a szívügyemnek érzem, most pedig szeretném újra elővenni, éltetni, és fejleszteni ezen a területen is magam. Hogy partner lehessek a kiút megtalálásában mindazok számára, akik életében jelen van az érzelmi alapú evés terhe, és szeretnének ettől szabadulni, de úgy, hogy készek is tenni azért, hogy szabaduljanak. Utóbbi a leglényegesebb tényező. 

Mindaddig, amíg kívülről várja bárki is a segítséget, addig tartós változást elérni garantáltan nem fog. Ahogyan a probléma, úgy a megoldás is bennünk lakozik, azt belülről kell kicsalogatni. És legfőképpen akarni kell. A tesztelőktől érkező visszajelzésekből ugyanúgy, mint a „nagyvilágban” megfigyelt mintázatokból gyakorta visszaköszön az az első hallásra abszurdnak tűnő, de nagyon is valóságos és gyakori tény, hogy a túlevés, mint tünet kényelmes, és mintegy barátként van jelen az érintettek életében. Menedéket ad, kéznél van, mögé lehet bújni, és úgy mint a következményes háj, ápol és eltakar. Eltakarja a problémát, eltakarja az aktív, cselekvő, önmaga életét irányítani képes személyt, ellenben biztosít egy kipárnázott kis börtönt, ami ismerős, biztonságos, kényelmes, finom, meleg, korlátok nélküli, ha akarom, gyerekké tesz, ha akarom főnökké, de kívülről valahogy igencsak sántít a dolog, hogy ez nem más, mint illúzió. 

Egy durva ördögi kör, amiből puszta jaj-de-jó-is-lenne-nem-ennyit-enni attitűddel elég nehézkes a tartós és végérvényes szabadulás. Az érzést (pontosabban az érzés illúzióját), amit jelenleg a túlevés ad meg, fel kell ismerni, és megtalálni azt a valami mást (tevékenységet, célt), amibe átültethető, és amiben valóban megélhető. Ami egyben a miért-emre is válasz, arra, hogy ki vagyok én a mókuskeréken túl, mi is a célom, mi az, amit csak én tudhatok adni a világnak. Mert mindenkinek van ilyenje, akár hisszük, akár nem, és ahelyett, hogy keresni kezdenénk, és hinni magunkban, ezen a ponton igen nagy erőkkel szokása az önszabotázsnak felszínre törni, 

mert ’persze, másoknak könnyű, ők szerencsések/gazdagok/városban élnek/falun élnek/fiatalabbak/idősebbek/van gyerekük/nincs gyerekük/jobb a génállományuk/jobb a diplomájuk/nincs diplomájuk/boldog tudatlanok/persze van pénzük mindenféle diétára/jobb a férjük/nincs férjük, stb-stb’, végeláthatatlan a sor, és semmi határt nem ismer a kreativitás, ha önszabotázsról van szó, ’mert hát végülis nem is olyan rossz a helyzetem, ez jutott nekem, én sose tudtam, mit akarok az élettől, nyárra meg majd lefogyok, vagy a következő nyárra, meg különben is mindenki kövér a családban, a pasik meg titkon úgyis a teltebb nőket szeretik, amúgy meg dögöljön meg az összes gebe idióta, úgyis csak photoshoppolják azok is a képeiket….’

Ismerős?

Ha igen, és van esetleg konkrét kérdésed a témával kapcsolatban, tedd fel bátran emailben: hello@nagykarolin.hu (ingyenesen és minden kötelezettségtől mentesen válaszolok /nem regény mennyiségben persze ☺. Ezzel én is fejlődöm és tanulok.)

És/vagy esetleg ez is érdekelhet:

Kedves TE!

Kigondoltam egy – nevezzük úgy – „önsegítő célú kártyacsomagot” túlevéssel küzdő személyek számára, amihez önkéntes tesztelőket szeretnék találni.

Olyan személyekre gondolok, akikkel előfordul időnként, hogy

  • nem fizikai éhség miatt esznek, hanem érzelmi indíttatásból
  • ugyan jóllaktak, de mégis esznek / mégsem bírják abbahagyni az evést
  • úgy érzik, az evés uralja őket, és nem fordítva
  • nem tudják miért, egyszerűen csak azt érzik, hogy enniük kell
  • iszonyú nagy érzelmi tehernek érzik az evést

e(zek)miatt bűntudatot/dühöt/tehetetlenséget/akaratgyengeséget éreznek,

és szeretnének megszabadulni ettől az egész túlevős mizériától.

A kártyatesztelés semmi kötelezettséggel nem jár, anonim és természetesen ingyenes (kizárólag a postaköltség terheli a tesztelőt, de személyes átadás-átvétel, és online megoldás is lehetséges).

Amit kérek a leendő tesztelőtől: meghatározott szempontok szerinti írásbeli visszajelzést, tapasztalatmegosztást a kártyák alkalmazása során megéltekkel kapcsolatban.

Fontos! NEM diagnosztizált evészavarban szenvedő személyeket keresek, és NEM olyanokat, akik már igénybe vesznek valamilyen professzionális segítségnyújtást ezzel a problémával kapcsolatban. HANEM olyanokat, akik kb normál életvezetés mellett tapasztalják esetenként a fentieket (a tesztelési idő miatt min. heti 1x), ez a „saját kis magán-pakkuk”, és/de nagyon szeretnék letenni.

És még egy fontos: ez a kártyacsomag egy kipróbálásra váró ötlet. NEM egy standardizált eszköz, NEM állnak mögötte tudományos kutatások, a tapasztalat szülte. Természetesen nem lesz való mindenkinek, de ezzel együtt ártani sem fog. A kipróbálás, tesztelés saját felelősségre történik, és önmagad megsegítésének vágyán, próbáján keresztül az én hatékonyságomat is segíted a válaszaiddal/visszajelzéseiddel. Szóval nem egy professzionális kutatás részese leszel, ha kipróbálod, sokkal inkább mint egy játékot fogd fel! Egy komoly játékot, aminek célja, hogy segítsen téged az önreflexióban, a nehéz terhekként cipelt tünetektől való végleges szabadulásban.

Ha érdekelne, vagy kérdéseid lennének, keress bátran email-ben! Köszönöm! hello@nagykarolin.hu

Továbbá köszönöm, ha megosztod, és/vagy továbbítod olyan ismerősöknek, akiket esetleg érdekelhet!

Pár írásom linkje (a teljesség igénye nélkül) a témában:

Ezek cikk-szerűbbek

Ezek irodalmibbak:

A könyveimről pedig bővebb infót itt találhatsz:

a felnőtteknek szóló: https://nagykarolin.hu/nem-lesz-ebbol-kalamajka-van-nala-egy-balalajka/

a gyerekeknek szóló: https://nagykarolin.hu/allati-nyelvtorok-iskolaja/

Írta: Nagy Karolin

Oszd meg ezt a posztot!

Share on facebook
Facebook
Share on email
Email

Olvass tovább!

Szeretnél segítőt találni?

Használd a részletes keresőnket!